Főoldal > A verseny > Hozzuk létre a FuturEnergia Hőst
Highlights:
Milyennek képzeljük el a FuturEnergia Hőst?
Az alábbi iskolai verseny célja, hogy felhívja a diákok érdeklődését az energiával, illetve energiatakarékossággal kapcsolatos témákra. A versenyre való felkészülés során a résztvevő csapatok az energiahatékonyság témakörét vitathatják meg egymással és a legújabb energiatakarékossági megoldásokat, ötleteket vizuális ábrázolással és azt kísérő szöveges tartalommal adhatják vissza a pályázatukban.
Korosztály
A verseny 7-14 éves diákok számára szól, akik az EU tagállamainak, tagjelölt államainak, illetve az EFTA országok állampolgárai.
Iskolai tantárgyak
A tanárok egyszerre több tananyagban is felhasználhatják a verseny programjait, mint például természettudomány, nyelvek, művészet vagy számítástechnika. Egy vagy több tanár is irányíthatja a munkát.
Hogyan szervezzük meg a versenyt az osztályban?
Három fős csapatok képzeljék el, írják körül, rajzolják le és határozzák meg a FuturEnergia Hős elképzelt rajzfilmfigurájának fő jellemvonásait.
A résztvevő csapatok készítsenek egy rajzot és egy kísérő szöveget, mely leírja a hős karakterét, amit rajz ábrázol. Néhány ötlet:
- Hogy néz ki a FuturEnergia Hős?
- Hogy van felöltözve?
- Hol él?
- Mit eszik, mit iszik?
- Mik a szokásai?
- Milyen járművel közlekedik?
- Melyek a kedvenc anyagai?
- Milyen a háza?
- Mitől lett hős?
Javasoljuk a tanároknak, hogy a fenti kérdéseket a feladatokra való előkészületnek tekintsék az osztályban, mely során a diákok a megszerezhetik a szükséges információkat különböző anyagokról, illetve azok energiatakarékosságban betöltött szerepeiről, melyek egy fenntartható jövőt biztosítanak. Az alapinformációk könnyen elsajátíthatók és kiszűrhetők a diákok életkorának megfelelően.
A pályázatok formátuma
Két részből álljon a pályázat:
- Egy rajz jelenítse meg a FuturEnergia Hőst; melynek formátuma jpg vagy gif fájl lehet maximum 800 pixel szélességgel.
- A kísérő szöveg írja le a hős jellemvonásait, melyet a rajz illusztrál ;a szöveg maximum 300 szavas legyen.
Nyelvek
A pályázat szövege a diákok anyanyelvén íródjon (második rész), az EU 23 hivatalos nyelvének egyikén, vagy a tagjelölt országok nyelvén: horvát, makedón és török.
Díjak
A fenti verseny legjobb munkáiból - a FuturEnergia Hősének kalandjai versennyel együtt - humoros képregény készül, melyet nyomtatott könyvváltozatban teszünk közzé az alkotók neveivel. A győztes csapat pályázatából trófea készül, melyet a FuturEnergia Hősének kalandjainak rajzaival együtt elküldünk a nyertes csapatnak.



