Az “Energia a jövőnk” projekt célja, hogy továbbfejlessze és támogassa az energiáról tanultakat az iskolai tananyagon keresztül, valamint hogy segítsen a tanároknak diákjaik számára érthetővé tenni, hogyan takarékoskodjanak az energiával, mit jelent az energiafogyasztás, illetve felhívni a figyelmet a megújuló energiaforrások jelentősségére. A projekt célja továbbá, hogy tudatossá tegye a diákok viselkedését közvetlen környezetükben, családban és a helyi közösségekben.
|
|
Kitekintés Az energiafogyasztás nagy mértékben hozzájárul a melegházhatást előidéző gázok kibocsátásához, ami klímaváltozást eredményez. Mivel a világ állati maradványokból képződött energiaforrás-készlete véges és energiaszükségletünk növekszik, a klímaváltozás megfékezésének kulcsa energiafogyasztásunk csökkentése és a megújuló energiaforrásokba való beruházás, amely a víz (folyóvíz, hullámok), a Nap, a szél erejének, valamint bolygónk belső hőjének (geotermikus fűtés) kihasználását jelenti, illetve olyan biológiai folyamatokat, amelyeken keresztül felhasználható energia (bioenergia) nyerhető
Célcsoport Az “Energia a jövőnk” projekt 11 és 18 év közötti, középiskolás diákok, valamint tudományt, nyelveket, művészetet, társadalomtudományokat, illetve információs és kommunikációs technológiát (IKT) oktató tanárok számára ajánlott.
A projekt célja A projekt fő témái az energia hatékony felhasználása, fogyasztása, az energiatakarékosság, valamint a megújuló energia. Ezek a témák három kulcsfontosságú üzenetet közvetítenek sajátos információkon és az online tevékenységeken keresztül:
- Az energiafelhasználás csökkenthető például építkezések vagy a közlekedés esetében tartós és könnyűszerkezetű anyagok felhasználásával.
- A kivitelezés és a felhasznált eszközök befolyásolják az energiafogyasztást; kevesebb energiát igényel a termékek előállítása, felhasználása és újrahasznosítása, ha korszerű anyagokkal dolgozunk. A megújuló energiaforrások a jövő energiaszükségleteinek legfőbb megoldásai.
A projekt információkat (tananyagok választékát), online eszközöket (webalapú tevékenységeket) és versenylehetőséget kínál.
- A tananyagok választéka
Az energiával kapcsolatos cikkek és linkek segítségül szolgálnak a tanárok számára, hogy megtervezzék és kialakítsák az energiafogyasztásról, energiatakarékosságról és a megújuló energiaforrásokról szóló órájukat.
- Webalapú tevékenységek
Két csoportra oszthatók a projektben található tevékenységek.Az első csoportban online társalgásra nyílik lehetőség, mely szakértőket és osztályokat köt össze különböző helyekről, hogy kicserélhessék az energiával kapcsolatos véleményüket. online chats A második csoport, “az energiavonatom története” című,” webalapú osztálytermi tevékenységet kínál, amely arra ösztönzi a középiskolás diákokat, hogy együtt írjanak egy történetet. A történet tartalmazzon konkrét ötleteket az energiatakarékos viselkedésünkről, és annak alakulásáról.
- A verseny
11 és 18 év közötti középiskolás diákok pályázatait várjuk, melyek véleményüket tükrözik a hatékony energiafelhasználásról, az energiatakarékosságról vagy/és a különböző megújuló energiaforrásokról. A pályázatok lehetnek poszterek, szlogenek és leírások. (lásd a versenyről szóló tájékoztatót.) A nyertesek meghívást kapnak Brüsszelbe az ünnepélyes díjátadásra, melyre valószínűleg 2007. június elején kerül sor.
További információk Az “Energia a jövőnk” projektet az Európai Iskolahálózat szervezi a PlasticsEurope megbízásából. European Schoolnet PlasticsEurope.A projekt tevékenységeivel illetve magával a versennyel kapcsolatos további kérdésekkel forduljanak e-mailben Petru Dumitru-hoz: futurenergia@eun.org
|